Fordítástudományi Kutatócsoport

Utolsó módosítás dátuma : 2016. február 08.

Háttér és előzmények

A kutatócsoport előzményei 2007-ig vezethetők vissza, amikor az intézményben a fordítástudomány különböző területeivel foglalkozó kutatók és oktatók fórumaként első alkalommal rendeztük meg A fordítás arcai című konferenciánkat. Ugyanebben az évben tettünk először kísérletet Miskolccal és Nyíregyházával karöltve a fordító és tolmács mesterszak indítására, a közös képzés indítását azonban a MAB nem támogatta. A mesterszak indítását célzó törekvéseink végül 2015-ben hozták meg gyümölcsüket, amikor másodszorra – immár önállóan – benyújtott kérelmünket a MAB egyhangú támogatása nyomán az Oktatási Hivatal FF/817-4/2015. sz. határozatával nyilvántartásba vette. Ez arra utal, hogy az elmúlt években a Fordítástudományi Kutatócsoport által végzett munka országos elismertségre tett szert, és megfelelő alapot teremtett a mesterképzés elindításához.


< Vissza